E

Anikó

v

Bemutatkozás:

Sziasztok! A nevem Anikó, a barátaimnak csak Napsi. 25 éves vagyok és jelenleg egy vidéki nagyvárosban dolgozom borszaküzleti értékesítőként. Szabadidőmben rajzolok, olvasok, zenét hallgatok és mindig is érdekelt a művészetek világa.
Az első élményem tetoválással kapcsolatban 18 éves koromban jött el az első szerelemmel együtt. A srác képzőművészetire járt és szeretett volna bőrre is alkotni nemcsak papírra, én pedig örömmel adtam a felületet. Egy Mom felirattal a csuklómon kezdődött… 😀 Tetszett az érzés, és az, hogy valami olyat kaptam, ami mindig velem lesz. Később egy rózsát is készített nekem, mert ez a kedvenc virágom, ma pedig már több is borítja a testem a nőiség szimbólumából.
A jobb combomon van egy óra, ami Artúr munkája és az Art-úr Tattoo szalonban készült 2014-ben. A bal combomon van Balogh Zoltán festménye ami 2016-ban készült el és a Confused Soul nevet kapta Zolitól. Elkezdtünk még egy főnixet is, ami befejezésre vár. A vállamon egy rózsát, alatta egy szemet, alkaron pedig oroszlánt viselek Miklós Krisztián kezei által trashpolka stílusban, illetve az oldalaimon lévő watercolor galambokat is ő készítette. A jobb lábszáramon a Lány rózsákkal tetkómat idén Németh Levente varrta aki a Velvet Wolf Custom Inkben dolgozik.
Minden mintám fontos jelentéssel bír számomra. Jelképezik az életem fontos állomásait, személyeit, vagy a világnézetemből részleteket. A jobb combomon lévő óra, aminek egy nő az arca, a születési dátumomat mutatja, alatta egy felirattal: Lost in Time. Ez a Blind Myself zenekarhoz köthető és ahhoz, hogy ha választhatnék, a ’80-as évek Amerikájába születtem volna. Zoli festménye számomra azt jelenti, hogy minden embernek “több arca” van, illetve, hogy az én lelkem sem volt mindig rendben. Emlékeztet arra, amiket átéltem eddig. Ebből következik a feltámadás főnixe 🙂 A galambjaim a nagyszüleim tiszteletére készültek. A minta részeként saját kézírásukkal viselem a születési nevüket. Papi hobbi galambász mióta az eszemet tudom, így magától értetődő volt a minta 🙂 A Lány rózsákkal pedig szerelem volt első látásra. A karom mutatja az eddigi életutamat. Nőiséget, figyelmet, erőt.
Persze nincs megállás és jövőre már tervezem a folytatást. Első körben szeretném a főnixemet befejezni, szeretnék a mellkasomra egy dotwork bikakoponyát, és beleszerettem egy Nem hall, nem lát, nem beszél motívumba. Már most most nagyon várom, hogy elkészüljenek 🙂

Ha Neked is van néhány egyedi mintád vagy egy érdekes történeted a saját tetoválásodról, amit szívesen megosztanál, írj egy üzenetet Facebookon vagy a info@tattooyou.hu címre. Ha pedig szeretnél még hasonló sztorikat olvasni ne felejts feliratkozni:

Ne maradj le a többiről sem!

Bőcze Zsolt

A horror téma kedvelőinek kötelező olvasmány jön. Zsolt tehetsége a rajzolásban már gyerekkorában megmutatkozott. Ezt a szenvedélyét vitte tovább és vált belőle tetováló művész, aki manapság Németország neves szalonjában varrja a népet. Mióta tetoválsz? Hogy indultál...

Stílusirányzatok – Handpoke

    még Legtöbbször minimál, de pont ettől lehet olyan egyedi. Nemrég futottam bele a stílusba, és el kell mondanom, hogy rettenetesen megfogott az egyszerűsége. Semmi nincs túlbonyolítva, a felhasznált eszközöket akár a sarki boltban is be lehetne szerezni...

Péter Tetoválásai

ma kicsit merészebb téma következik, korhatáros tartalommal... Péter elég extrém dolgokat próbál ki a saját testével, amiket Magyarországon csak kevesen vállalnának fel. Mondhatni Te vagy az egyik legextrémebb fazon nyugat Magyarországon. Hogy csöppentél ebbe a...

Yelawolf – Farkas mintához egy kis indián őserő dübörgése

    Ilyen az igazi amerikai életérzés. Nemrég amikor a farkas mintát rajzoltam, éppen Tőle hallgattam szüntelenül számokat. Maga a minta ötlete is onnan jött, hogy a Devil In My Veins című száma ment a háttérben és rögtön beugrott az egyik borítójának a képe....

Angyal Luca 2. rész

"Ez a legrosszabb fajta....kopasz tetovált harcikutyával" Lucát sajnos érték már rossz élmények is a tetoválásai miatt, de szerencsére, ebből van a kevesebb. Megosztott velünk egy kedves történetet is, egy idős úrral, akit nagyon lenyűgöztek a tetoválásai. Szerencsére...

Legfrissebb Tartalmak

A japán tetoválás művészete: az irezumi

A japán tetoválás művészete: az irezumi

  Az irezumi eredete és története Az irezumi a japán tetoválás hagyományos formája, amely gazdag történelemmel és kulturális jelentőséggel bír. A irezumit bonyolult és részletgazdag minták jellemzik, amelyek általában elmesélnek egy történetet, vagy szimbolizálják az...

Népszerű tetoválás szimbólumok és jelentésük

Népszerű tetoválás szimbólumok és jelentésük

TETOVÁLÁS SZIMBÓLUMOK ÉS JELENTÉSÜK A tetoválás lehetőséget ad a kreatív önkifejezés mellett arra is, hogy különböző szimbólumokkal tegyünk egy-egy mintát még különlegesebbé. Talán nem is gondolnánk, hogy a manapság népszerű tetoválás szimbólumok közül számos mintának...

Legújabb cikkek

A japán tetoválás művészete: az irezumi

  Az irezumi eredete és története Az irezumi a japán tetoválás hagyományos formája, amely gazdag történelemmel és kulturális jelentőséggel bír. A irezumit bonyolult és részletgazdag minták jellemzik, amelyek általában elmesélnek egy történetet, vagy szimbolizálják az...

Népszerű tetoválás szimbólumok és jelentésük

TETOVÁLÁS SZIMBÓLUMOK ÉS JELENTÉSÜK A tetoválás lehetőséget ad a kreatív önkifejezés mellett arra is, hogy különböző szimbólumokkal tegyünk egy-egy mintát még különlegesebbé. Talán nem is gondolnánk, hogy a manapság népszerű tetoválás szimbólumok közül számos mintának...

Hogyan válassz tetoválót

  Tetoválás előtt állsz? Ha a tetoválás még csak a gondolataidban fogalmazódott meg, akkor ez az írás most kimondottan Neked szól. Ha már jó pár minta díszíti a bőröd, akkor sem árt újra elolvasni ezeket a sorokat. Egy kis előzmény… A közelmúltban feltettem egy...

Gamer tetoválások

    Neked mi a kedvenc játékod? El tudnál képzelni egy gamer tetoválást magadon? Mostanában egyre több helyen felbukkan és úgy látom egyre népszerűbb téma a tetoválást viselők körében, szóval gondoltam összegyűjtök egy mozgalmas galériát a témában. Nem...

Queen – Bohém rapszódia tetoválásban

  Te viselnéd magadon a példaképed emlékét, akár a portréját? Tegnap sikerült megnézni a filmet moziban, most igyekszem nem a századik kritikát  megírni, de muszáj volt billentyűzetet ragadnom és amíg hatása alatt vagyok leírni pár gondolatot.  Rögtön az elején...

Happy Halloween

    halloween, a halottak napja, és a mindenszentek... hogy is van ez? Manapság egészen bele lehet zavarodni a fogalmakba, kicsit talán megosztó is a téma, hiszen sokan nem értik Magyarországon miért jelent meg a Halloween és miért ünneplik egyre többen. No...

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg a barátaiddal is!