E

Zagyvai Gábor

Triguna Body Art

Budapest

v

Bemutatkozás:

2005-ben kezdtem el testmódosítással foglalkozni, kb. 6 éve tetoválok! Főképp az absztrakt, és minimalista vonalat szeretem, de nem állnak távol tőlem a dotwork minták sem! Kicsiny csapatommal együtt dolgozom a Triguna Body Art-ban, ahol a vendégeket mindig személyre szabott mintákkal színesitjük, igényes és steril körülmények között! Jelenleg a TSZÉE (Tetoválók Szakmai Érdekvédelmi Egyesülete) alelnöke vagyok, főképp higiéniával kapcsolatos szakmai ügyekkel foglalkozom. És egy idézet: “Néhány ember azért alkot, hogy pénzt keressen, mások azért, hogy megosszák meglátásaikat, vagy hogy olyan kérdéseket tegyenek fel, amik nem hagyják az embereket nyugodni, megint mások meg azért, hogy megértsék saját lelküket. De ezeknek a művei közül egyik sem lesz tartós. Ez csak azok alkotásaira jellemző, akik ha nem alkotnának szétfeszülnének. Ezek az alkotók az istenit fejezik ki, függetlenül attól, hogy mit alkotnak.”

– Anthony de Mello”

trigunabodyart@gmail.com

Ne maradj le a többiről sem!

Kocsis Ágnes – AmazINK baja

„A művészetből nem lehet megélni” – hallotta gyakran gyermekkorában, mégis ez lett az álma. És ma már ebből él. Kocsis Ágnes története igazi inspiráció azoknak, akik valaha kételkedtek önmagukban vagy abban, hogy a szenvedélyükből karriert lehet építeni. Egészen...

A japán tetoválás művészete: az irezumi

  Az irezumi eredete és története Az irezumi a japán tetoválás hagyományos formája, amely gazdag történelemmel és kulturális jelentőséggel bír. A irezumit bonyolult és részletgazdag minták jellemzik, amelyek általában elmesélnek egy történetet, vagy szimbolizálják az...

Népszerű tetoválás szimbólumok és jelentésük

TETOVÁLÁS SZIMBÓLUMOK ÉS JELENTÉSÜK A tetoválás lehetőséget ad a kreatív önkifejezés mellett arra is, hogy különböző szimbólumokkal tegyünk egy-egy mintát még különlegesebbé. Talán nem is gondolnánk, hogy a manapság népszerű tetoválás szimbólumok közül számos mintának...

Hogyan válassz tetoválót

  Tetoválás előtt állsz? Ha a tetoválás még csak a gondolataidban fogalmazódott meg, akkor ez az írás most kimondottan Neked szól. Ha már jó pár minta díszíti a bőröd, akkor sem árt újra elolvasni ezeket a sorokat. Egy kis előzmény… A közelmúltban feltettem egy...

Angyal Luca 2. rész

"Ez a legrosszabb fajta....kopasz tetovált harcikutyával" Lucát sajnos érték már rossz élmények is a tetoválásai miatt, de szerencsére, ebből van a kevesebb. Megosztott velünk egy kedves történetet is, egy idős úrral, akit nagyon lenyűgöztek a tetoválásai. Szerencsére...

Legfrissebb Tartalmak

A japán tetoválás művészete: az irezumi

A japán tetoválás művészete: az irezumi

  Az irezumi eredete és története Az irezumi a japán tetoválás hagyományos formája, amely gazdag történelemmel és kulturális jelentőséggel bír. A irezumit bonyolult és részletgazdag minták jellemzik, amelyek általában elmesélnek egy történetet, vagy szimbolizálják az...

Népszerű tetoválás szimbólumok és jelentésük

Népszerű tetoválás szimbólumok és jelentésük

TETOVÁLÁS SZIMBÓLUMOK ÉS JELENTÉSÜK A tetoválás lehetőséget ad a kreatív önkifejezés mellett arra is, hogy különböző szimbólumokkal tegyünk egy-egy mintát még különlegesebbé. Talán nem is gondolnánk, hogy a manapság népszerű tetoválás szimbólumok közül számos mintának...

Nagy Nóra – Szeged

Nóra vagyok, 2012-ben kezdtem el tetoválással foglalkozni. Végzettségem tekintve grafikus vagyok, de felnőtt életem alatt kizárólag tetoválóként dolgoztam, és reményeim szerint ez így is fog maradni. Imádom az állatokat, növényeket, kockulni és olvasni, de a...

Bielik-Nagy Renáta – Békéscsaba

Sziasztok! Reni vagyok, a művésznevem Narumie. Illusztrátorként és tetoválóként tevékenykedem. Egész eletemben művészeti iskolákba jártam, nekem a művészet az éltem. Tetoválni 2022 nyarán kezdtem el, es November óta élesben dolgozom. Nagyon közel állnak hozzám a...

A japán tetoválás művészete: az irezumi

  Az irezumi eredete és története Az irezumi a japán tetoválás hagyományos formája, amely gazdag történelemmel és kulturális jelentőséggel bír. A irezumit bonyolult és részletgazdag minták jellemzik, amelyek általában elmesélnek egy történetet, vagy szimbolizálják az...

Népszerű tetoválás szimbólumok és jelentésük

TETOVÁLÁS SZIMBÓLUMOK ÉS JELENTÉSÜK A tetoválás lehetőséget ad a kreatív önkifejezés mellett arra is, hogy különböző szimbólumokkal tegyünk egy-egy mintát még különlegesebbé. Talán nem is gondolnánk, hogy a manapság népszerű tetoválás szimbólumok közül számos mintának...

Torday Attila – Szentes

Torday Attila tetováló művész vagyok. Közel 10 éve készítem a rajzaimat, ötleteimet emberi bőrre. Ezalatt az idő alatt sok mintával találkoztam, sok elképzelést hallottam ami mind segített abban, hogy kialakuljon egy olyan stílus, amiben a legjobbat tudom alkotni és a...

Iker Enikő – Szombathely

Sziasztok! Iker Enikőnek hívnak, két éve dolgozom a szakmában, de már előtte is gyakorolgattam a tetoválást hobbi szinten. A munkám számomra nem teher, hanem ez teszi egésszé a mindennapjaimat. Kiélhetem a kreativitásomat, új és érdekes embereket ismerhetek...

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg a barátaiddal is!