handpoke

Tradícionális tetoválás újragondolva.
 
még Legtöbbször minimál, de pont ettől lehet olyan egyedi.

Nemrég futottam bele a stílusba, és el kell mondanom, hogy rettenetesen megfogott az egyszerűsége. Semmi nincs túlbonyolítva, a felhasznált eszközöket akár a sarki boltban is be lehetne szerezni (persze csak vicceltem).

Jelenleg egy Magyarországon még nem túl elterjedt stílusról beszélünk, bár a népszerűsége, főleg a külföldiek körében egyre rohamosabban nő. Ez nem is véletlen, a tetováló trendek váltakozásában most épp a minimál vonal fut be fényes pályát és a Handpoke pedig leginkább erről szól. Ha még Te sem hallottál róla, akkor elmondom, hogy a Stick and poke lényege épp az egyszerűségben rejlik. Nem használnak tetováló gépet, a bőrbe a tintát egy kézben tartott tűvel juttatják. A minimalizmus épp ebből adódik, hiszen egy telihátas tetoválást kézzel böködni azért nem kis kihívás lenne. Természetesen a műfajnak megvannak a maga korlátai is, mondjuk fotórealisztikus alkotásokat még mindig géppel érdemes varratni, viszont a kézzel készült tetoválásokból is lenyűgöző darabok tudnak születni. Ráadásul úgy hallottam, hogy kevésbé fáj, mint a géppel készült tetoválások és mivel nem sérti fel a tű annyira a bőrt, így még a gyógyulás is sokkal gyorsabb. Az biztos, hogy egy handpoke tetoválás elkészülésének igazi meditatív hangulata van, mintha egy kicsit visszatérnénk az ősökhöz. A Handpoke varázsa is éppen ebben rejlik, ha ránéz az ember egy gép nélkül készült mintára, rögtön meg lehet ismerni a sajátos megjelenéséről. 

Ha van kedvetek gyönyörködni még néhány Handpoke tetoválásban, akkor nézzetek szét, én egy népszerű külföldi insta profilról gyűjtöttem be a képek nagy részét:

Pontotattoo – N a n o ( H a n d p o k e r )

Valamint találtam magyar művészt is, aki a handpoke világában alkot Pécsen:

#szalay_tattoo – Handpoke tattoo art

A Handpokehoz kapcsolódóan még egy új, számomra eddig ismeretlen dologgal találkoztam nemrég, méghozzá a Magyarországon szintén elég frissnek számító vaktetkó fogalmával. A nevéből is adódóan itt egy olyan tetoválást készítenek el, amit a páciens csak akkor láthat, amikor már elkészült a minta. Elég hajmeresztő ötlet az biztos, de megér egy új bejegyzést. Ha kíváncsi vagy kövess facebookon, nemsokára erről is írok néhány gondolatot.

Ne maradj le a többiről sem!

Szereted a tetoválásokat?

    Szereted a tetoválásokat? Én is. Tudod mit szeretek benne igazán? Azt az elképesztő szabadságot, amit ki lehet vele fejezni. Egy tetoválás bármilyen történetet elmesélhet. Ha szeretnéd lenyűgöző mintákkal fejezheted ki magad a testeden. Ezért szeretek...

Áron tetoválásai

Áron mesélt nekünk tetoválásairól Rövid időn belül lett nagyon sok tetoválásod. Honnan jött ez a tetoválás őrület, minek a hatására kezdted el? Ez az egész tetoválás sztori 2016 júliusában kezdődött. Dolgoztam egy helyen, ahol összeismerkedtem egy sráccal, Csipi...

Tetoválásból erőt meríteni

egy farkas mintával kezdődött. Azt tudjuk, hogy a tetoválás önkifejezés, amivel megmutatunk egy kis részt magunkból a világnak. De hallottál már olyan esetről is, amikor a tetoválás segít megtalálni azt, aki valójában vagy? Munci erről mesél nekünk. Inspiráló....

Népszerű tetoválás szimbólumok és jelentésük

TETOVÁLÁS SZIMBÓLUMOK ÉS JELENTÉSÜK A tetoválás lehetőséget ad a kreatív önkifejezés mellett arra is, hogy különböző szimbólumokkal tegyünk egy-egy mintát még különlegesebbé. Talán nem is gondolnánk, hogy a manapság népszerű tetoválás szimbólumok közül számos mintának...

A japán tetoválás művészete: az irezumi

  Az irezumi eredete és története Az irezumi a japán tetoválás hagyományos formája, amely gazdag történelemmel és kulturális jelentőséggel bír. A irezumit bonyolult és részletgazdag minták jellemzik, amelyek általában elmesélnek egy történetet, vagy szimbolizálják az...

Legfrissebb Tartalmak

Legújabb cikkek

Hogyan válassz tetoválót

  Tetoválás előtt állsz? Ha a tetoválás még csak a gondolataidban fogalmazódott meg, akkor ez az írás most kimondottan Neked szól. Ha már jó pár minta díszíti a bőröd, akkor sem árt újra elolvasni ezeket a sorokat. Egy kis előzmény… A közelmúltban feltettem egy...

Gamer tetoválások

    Neked mi a kedvenc játékod? El tudnál képzelni egy gamer tetoválást magadon? Mostanában egyre több helyen felbukkan és úgy látom egyre népszerűbb téma a tetoválást viselők körében, szóval gondoltam összegyűjtök egy mozgalmas galériát a témában. Nem...

Queen – Bohém rapszódia tetoválásban

  Te viselnéd magadon a példaképed emlékét, akár a portréját? Tegnap sikerült megnézni a filmet moziban, most igyekszem nem a századik kritikát  megírni, de muszáj volt billentyűzetet ragadnom és amíg hatása alatt vagyok leírni pár gondolatot.  Rögtön az elején...

Happy Halloween

    halloween, a halottak napja, és a mindenszentek... hogy is van ez? Manapság egészen bele lehet zavarodni a fogalmakba, kicsit talán megosztó is a téma, hiszen sokan nem értik Magyarországon miért jelent meg a Halloween és miért ünneplik egyre többen. No...

Legfrissebb videók

Hogyan rajzoljunk sárkányt iPad Proval

Hogyan rajzoljunk sárkányt iPad Proval

  Döntöttetek.Ahogy látszik is a sárkány nyerte az összecsapást. Ha véletlen lemaradtál, Facebookon ment a kérdés, hogy sárkány vagy mandala legyen a következő videóban. Szoros volt a verseny, végül a sárkány nyert. Nincs más hátra, mint belefeledkezni kicsit a...

Egy kis festészet szabadon

Egy kis festészet szabadon

Kíváncsi vagy milyen lesz  alkarra tetoválva? Már említettem, hogy nekem nagy kedvenceim a vázlatos, akvarelles minták, így nem meglepő, hogy a folytatásban is egy ilyen tervvel jövök újra. Ráadásul ez a minta azért is izgalmas, mert hamarosan az alkaromon fog...

Oroszlán dotwork tetoválás vázlat

Oroszlán dotwork tetoválás vázlat

Kíváncsi vagy hogyan kelt életre az oroszlán? Amikor leültem rajzolni még én sem igazán láttam magam előtt milyen lesz a végeredmény. Egy kicsit észre is lehet venni a stílusok keveredéséből. Nem is érezem még teljesen késznek, ezért lehet, hogy hamarosan lesz  egy...

A GEOMETRIKUS ÁLOM: MANDALA TETOVÁLÁS

 Egy másik népszerű tetoválási szimbólum a mandala, egy olyan geometrikus minta, amelyet a hinduizmus és a buddhizmus spirituális és rituális szimbólumként használnak. A mandala tetoválások jellemzően az egyensúlyt, a harmóniát és az egységet képviselik, és gyakran használják az egyén és az univerzum közötti kapcsolat ábrázolására. A mandalák bonyolult mintái gyönyörű tetoválásokat tesznek lehetővé, amelyek egyszerre értelmesek és esztétikusak.

Mandala tetoválás ötletek:

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg a barátaiddal is!