Egy tetoválás, ami egészen Texasig elvitt

Ifj. Katona Tamás, vagy ahogyan sokan ismerik Tommy Katona, blues gitáros, énekes immár lassan 10 éve tépi a húrokat, Texasban, legnagyobb példaképével a karján. A vele készült interjúból kiderül a tetoválásának története, és megtudhatjuk, milyen az élet Dallasban.

A gimi óta ismerlek, de mióta kiköltöztél Amerikába, elég keveset tudok rólad…Mesélj magadról, hogy vagy mostanában?

2007-től élek az USA-ban, Dallas, Texasban. A zene és a lehetőségek miatt jöttem ide, nem volt egyszerű lépés, rengeteg idő és türelem, meg jó adag segítség kellett, hogy a mostani szintre eljuthassak. Amellett, hogy blues zenész vagyok, gitározni is tanítok másokat. Nem utolsó sorban pedig házas vagyok lassan 3 éve, imádom a feleségem, mindenben támogat, nélküle nem is menne így.

Példaértékű utat jártál be, azért nem mindenkinek sikerül ebben a szakmában idáig eljutni. Mikor és hogyan kezdődött a zene iránti mérhetetlen elhivatottság?

Kicsi gyerekként ismerkedtem meg a bluessal, édesapám rengeteg jó zenét hallgatott otthon, persze megfogott azonnal. Különösen egy bizonyos texasi kalapos ember, akit videókazettán láttam kb 4 évesen. Stevie Ray Vaughan örökre rám nyomta a pecsétet és erre büszke is vagyok. Az ő 1990-es tragikus halála indított el, hogy zenéjét, a bluest játsszam, életben tartsam és tovább adjam a jövő nemzedékének. Édesapám mellett, Stevie inspirált a legjobban. Apát 7 éves koromban láttam először élőben játszani a III. Pécsi Blues Fesztiválon a PMD Blues Banddel. Ez egy nagyon meghatározó esemény volt, az első koncert élményem. Itt már nagyon éreztem, hogy ezt fogom én is csinálni.
Ezután neki estem apa gitárjának, nem volt megállás. Nem egész két évvel később már a zenekarban játszottam mellette. Végig zenéltük a 90-es éveket, nagyon jó volt. Nagyon mentek a blues fesztiválok annak idején.

Ha jól értem, akkor a zenédet apukád mellett leginkább Stevie Ray Vaughan inspirált és tulajdonképp az egész életedre óriási hatással volt.

Valami elképesztő energia árad a zenéjéből, amit szavakkal nem is lehet leírni. Tele van érzéssel a játéka, minden hang a helyén van, pontos, letisztult és kimunkált az egész. Jimi Hendrix óta nem láttak olyat, mint ő és szerintem azóta sem. Szerencsére elég sok a követője, köztük én is, bár ugyanolyan sosem lesz senki. Nekem ő volt az őserő, rajta keresztül ismertem és szerettem meg az összes “öreg” blues mestert, akiktől külön-külön is tanultam, és tanulok ma is. Persze sok év után megnyíltam más zenei irányzat felé is, fejlesztem a saját stílusomat. Mindent meg kell hallgatni és mindent, ami csak megfog érdemes megtanulni.

Nagyon izgalmasnak tűnik az életed. Blues zenész vagy Texasban, elég menő. Mesélsz róla?

Először is el kell mondanom, hogy itt sincs kolbászból a kerítés. Itt is sok a nehézség, kemény munka, de szerencsére a lehetőségek kedvezőbben, legalábbis ebben a szakmában. Évi 150-160 koncertet játszunk főleg Texasban, ami egy marha nagy állam, de már rendszeresen járunk a keleti partra is, voltunk Floridában, Arkansasban, Oklahomaban, sőt tavaly Mexikóban is. Nagyon élvezem, jó utazni, új dolgokat látni, tapasztalni, új emberekkel találkozni, kapni tőlük támogatást és szeretetet. Hála az égnek nagyon jól megy a zenekar, sokat dolgozunk. Stevie Ray Vaughan számok mellett sok más Blues feldolgozást játszunk: Albert King, Albert Collins, BB King, Freddie King, Jimi Hendrix, Eric Clapton, Gary Moore és saját számok is szerepelnek.
A banda 4 tagú, Travis Montoya dobol, Steve Buckner basszus és kiegészültünk billentyűssel is, Wayne Tibbit, aki a zongorát és Hammond orgonát kezeli. Nagyon jó a csapat, szeretünk együtt lenni, nagyon élvezzük.

Visszatérve édesapádra és Stevie-re. Sok emléket őrzöl róluk, többek közt azt a bizonyos tetoválást.

Édesapám keze munkáját már nagyon régóta hordom a nyakamban: egy kereszt, amit ő csinált nekem külön kérésre. Egy etiop kopt kereszt (Coptic cross) stílust idézi, amit Stevie előszeretettel viselt utolsó éveiben. Nekem ez egyben édesapámat és Steviet is szimbolizálja.
A tetoválást 18 évesen csináltattam, Kusinka Tomi barátom, nagyszerű tetováló mester munkája. Egy SRV gitár, a hangjegyes gitárszíjjal a háttérben.

Mi a Stevie-s tetoválásod története? Van azóta újabb alkotás vagy esetleg tervezel a közeljövőben varratni
A Stevie-s tetoválás Pécsett készült 2002 nyarán, egy Rockmaraton koncerten. Kusinka Tomi odajött hozzám és mondta, hogy nagyon tetszett neki a buli, menjek be hozzá a szalonba valamikor. Így is lett, a következő héten bementem,és akkor mondta, hogy támogatna egy munkájával, ha én is benne vagyok. Persze hogy benne voltam. Elmondtam az elképzelést, ő pedig megtervezte és gyönyörűen meg is csinálta. Azóta is nagyon hálás vagyok neki ezért, és büszkén viselem. Hogy lesz e még több tetoválás, azt majd a jövő eldönti. Hehe. Lehet hogy lesz.

Mik a terveid a jövőre nézve? Megmarad a zenei élet?

Zene nélkül nem lennék önmagam. Ez táplál minden nap. Óriási érzés, amikor el tudsz valamit játszani a hangszeren, ami a fejedben, szívedben van. Az önkifejezés legjobb formája, mindemellett stresszoldó is. Legyen az öröm, bánat vagy méreg, ki tudom játszani magamból. Mindenféleképpen ezzel fogok foglalkozni és tanítani is szeretném, mert jól esik látni, hogy mások is hangszert ragadnak, mert szeretik csinálni és fejlődnek benne. Ez nekem nagyon fontos.

Új számokat és egy új albumot is tervezünk, persze idő kell mindenhez. Nagyon elfoglalt év elé nézünk, szóval remélem, marad idő a lemez felvételre is. Megoldjuk valahogy.

De király, nagyon várom az új számokat. Jut eszembe. Jársz mostanában Magyarországon?

Most készülök haza március végén. Budapesten az A38 hajón fogunk játszani a Gary Moore emlékesten április 4-én. Remélem sokan el tudtok jönni. Mindenkit nagy szeretettel várok!

Köszi Tommy a válaszokat, sok sikert kívánok a zenédhez! A tetoválásban meg szinte biztos vagyok,  hogy fogsz még varratni, kíváncsian várom, mi lesz az. 🙂