felelősség

Tényleg jól meggondoltad?
 

A döntés a tiéd, de mi jön utána?

Vannak akik évekig barátkoznak egy mintával, mielőtt végleg elhatároznák, hogy tetováltatnak. Vannak, akik hirtelen felindulásból bevállalnak egy megtetszett mintát. És persze akadnak olyanok is, akik megfontolták a döntést, csak a megfelelő tetováló művészt nem találták el a kiválasztott témához. Röviden fogalmazva: a tetoválás felelősség.

Nem mások miatt, magunk miatt. Többen megbánják, sokan elsietik, mert nem gondolják át, hogy egy minta mit szimbolizál számukra és elfelejtik, hogy miért lenne fontos mérlegelni. Persze utólag már meg lehet magyarázni, hogy jó úgy a varrat, ahogy van, de azért a tudatalattink legmélyén mégis ott motoszkál a gondolat, hogy basszus, lehet, nem kellett volna. Szerintem minden tetoválással együtt lehet élni, de ha az ember úgy varrat magára, hogy érlelgeti a kiválasztott témáját és mintáját, úgy egészen más minőségű tetoválással fog gazdagodni. A saját tetoválásom témáját évekig érleltem magamban, mivel a mintát is magamnak terveztem, a rajzolgatás is hónapokig elhúzódott. Folyamatosan alakítgattam és a mai napig nem bántam meg egyiket sem.

Sok tényezőn elcsúszhat és félresikerülhet egy tetoválás, és persze olyan elképesztő alkotások is születhetnek a szalonokban, amit elképzelni sem mertünk. Egy a lényeg. Legyünk biztosan magunkban.

Ha a minta és a döntés adott, nem szabad elfelejteni még egy nagyon fontos tényezőt: magát a tetoválót. Érdemes az általunk kiválasztott stílusban otthonosan mozgó, gyakorlott művészt választani, és kivárni. Kivárni azt, amíg elég pénzünk lesz rá, és kivárni a kapott időpontot. Tapasztalataim szerint ezt a két szempontot szokták kényesen fogadni. Mert vagy olcsóbban szeretnék megúszni, vagy minél előbb szeretnének tetováltatni.

Ha mindez meg van, már csak a felkészülés maradt. Mielőtt beülnénk a tetováló szalonba, figyeljünk ezekre a szempontokra is:

  • Több órán keresztül egy helyben kell maradni. Nem vicc, ez 4 óra után már nem is egyszerű feladat.
  • Ne legyél beteg, vagy épp másnapos a nagy napon. Szerintem ezt nem kell túlmagyarázni. Amúgy is emlékezetes lesz, nem kell még egy másnaposság is hozzá.
  • Készülj fel a kellemetlen és fájdalmas pillanatokra lélekben (merthogy lesz ilyen)
  • Vigyél csokit vagy valamilyen szénhidrátot, hogy utána feltöltsd energiával a szervezeted.

Ha a fenti tanácsok ellenére, mégis belefutottál egy olyan mintába, amit már nem viselsz szívesen, akkor is van néhány megoldás, de az már igen fájdalmas és kompromisszumokkal teli lesz. Hamarosan erről is készül egy írás mit is lehet tenni. Addig is nézz körül a galériában, ahol néhány vicces vagy igényesen eltakart tetoválást találsz.

Ha Neked is van néhány egyedi mintád vagy egy érdekes történeted a saját tetoválásodról, amit szívesen megosztanál, írj egy üzenetet Facebookon vagy a design@tattooyou.hu címre. Ha pedig szeretnél még hasonló sztorikat olvasni ne felejts feliratkozni:

Ne maradj le a többiről sem!

Tetováltass felelősséggel

    A döntés a tiéd, de mi jön utána? Vannak akik évekig barátkoznak egy mintával, mielőtt végleg elhatároznák, hogy tetováltatnak. Vannak, akik hirtelen felindulásból bevállalnak egy megtetszett mintát. És persze akadnak olyanok is, akik megfontolták a döntést, csak...

Stílusirányzatok – Handpoke

    még Legtöbbször minimál, de pont ettől lehet olyan egyedi. Nemrég futottam bele a stílusba, és el kell mondanom, hogy rettenetesen megfogott az egyszerűsége. Semmi nincs túlbonyolítva, a felhasznált eszközöket akár a sarki boltban is be lehetne szerezni...

Áron tetoválásai

Áron mesélt nekünk tetoválásairól Rövid időn belül lett nagyon sok tetoválásod. Honnan jött ez a tetoválás őrület, minek a hatására kezdted el? Ez az egész tetoválás sztori 2016 júliusában kezdődött. Dolgoztam egy helyen, ahol összeismerkedtem egy sráccal, Csipi...

Gamer tetoválások

    Neked mi a kedvenc játékod? El tudnál képzelni egy gamer tetoválást magadon? Mostanában egyre több helyen felbukkan és úgy látom egyre népszerűbb téma a tetoválást viselők körében, szóval gondoltam összegyűjtök egy mozgalmas galériát a témában. Nem...

Yelawolf – Farkas mintához egy kis indián őserő dübörgése

    Ilyen az igazi amerikai életérzés. Nemrég amikor a farkas mintát rajzoltam, éppen Tőle hallgattam szüntelenül számokat. Maga a minta ötlete is onnan jött, hogy a Devil In My Veins című száma ment a háttérben és rögtön beugrott az egyik borítójának a képe....

Legfrissebb Tartalmak

A japán tetoválás művészete: az irezumi

A japán tetoválás művészete: az irezumi

  Az irezumi eredete és története Az irezumi a japán tetoválás hagyományos formája, amely gazdag történelemmel és kulturális jelentőséggel bír. A irezumit bonyolult és részletgazdag minták jellemzik, amelyek általában elmesélnek egy történetet, vagy szimbolizálják az...

Népszerű tetoválás szimbólumok és jelentésük

Népszerű tetoválás szimbólumok és jelentésük

TETOVÁLÁS SZIMBÓLUMOK ÉS JELENTÉSÜK A tetoválás lehetőséget ad a kreatív önkifejezés mellett arra is, hogy különböző szimbólumokkal tegyünk egy-egy mintát még különlegesebbé. Talán nem is gondolnánk, hogy a manapság népszerű tetoválás szimbólumok közül számos mintának...

Legújabb cikkek

A japán tetoválás művészete: az irezumi

  Az irezumi eredete és története Az irezumi a japán tetoválás hagyományos formája, amely gazdag történelemmel és kulturális jelentőséggel bír. A irezumit bonyolult és részletgazdag minták jellemzik, amelyek általában elmesélnek egy történetet, vagy szimbolizálják az...

Népszerű tetoválás szimbólumok és jelentésük

TETOVÁLÁS SZIMBÓLUMOK ÉS JELENTÉSÜK A tetoválás lehetőséget ad a kreatív önkifejezés mellett arra is, hogy különböző szimbólumokkal tegyünk egy-egy mintát még különlegesebbé. Talán nem is gondolnánk, hogy a manapság népszerű tetoválás szimbólumok közül számos mintának...

Hogyan válassz tetoválót

  Tetoválás előtt állsz? Ha a tetoválás még csak a gondolataidban fogalmazódott meg, akkor ez az írás most kimondottan Neked szól. Ha már jó pár minta díszíti a bőröd, akkor sem árt újra elolvasni ezeket a sorokat. Egy kis előzmény… A közelmúltban feltettem egy...

Gamer tetoválások

    Neked mi a kedvenc játékod? El tudnál képzelni egy gamer tetoválást magadon? Mostanában egyre több helyen felbukkan és úgy látom egyre népszerűbb téma a tetoválást viselők körében, szóval gondoltam összegyűjtök egy mozgalmas galériát a témában. Nem...

Queen – Bohém rapszódia tetoválásban

  Te viselnéd magadon a példaképed emlékét, akár a portréját? Tegnap sikerült megnézni a filmet moziban, most igyekszem nem a századik kritikát  megírni, de muszáj volt billentyűzetet ragadnom és amíg hatása alatt vagyok leírni pár gondolatot.  Rögtön az elején...

Happy Halloween

    halloween, a halottak napja, és a mindenszentek... hogy is van ez? Manapság egészen bele lehet zavarodni a fogalmakba, kicsit talán megosztó is a téma, hiszen sokan nem értik Magyarországon miért jelent meg a Halloween és miért ünneplik egyre többen. No...

Legfrissebb videók

Hogyan rajzoljunk sárkányt iPad Proval

Hogyan rajzoljunk sárkányt iPad Proval

  Döntöttetek.Ahogy látszik is a sárkány nyerte az összecsapást. Ha véletlen lemaradtál, Facebookon ment a kérdés, hogy sárkány vagy mandala legyen a következő videóban. Szoros volt a verseny, végül a sárkány nyert. Nincs más hátra, mint belefeledkezni kicsit a...

Egy kis festészet szabadon

Egy kis festészet szabadon

Kíváncsi vagy milyen lesz  alkarra tetoválva? Már említettem, hogy nekem nagy kedvenceim a vázlatos, akvarelles minták, így nem meglepő, hogy a folytatásban is egy ilyen tervvel jövök újra. Ráadásul ez a minta azért is izgalmas, mert hamarosan az alkaromon fog...

Oroszlán dotwork tetoválás vázlat

Oroszlán dotwork tetoválás vázlat

Kíváncsi vagy hogyan kelt életre az oroszlán? Amikor leültem rajzolni még én sem igazán láttam magam előtt milyen lesz a végeredmény. Egy kicsit észre is lehet venni a stílusok keveredéséből. Nem is érezem még teljesen késznek, ezért lehet, hogy hamarosan lesz  egy...

A GEOMETRIKUS ÁLOM: MANDALA TETOVÁLÁS

 

 Egy másik népszerű tetoválási szimbólum a mandala, egy olyan geometrikus minta, amelyet a hinduizmus és a buddhizmus spirituális és rituális szimbólumként használnak. A mandala tetoválások jellemzően az egyensúlyt, a harmóniát és az egységet képviselik, és gyakran használják az egyén és az univerzum közötti kapcsolat ábrázolására. A mandalák bonyolult mintái gyönyörű tetoválásokat tesznek lehetővé, amelyek egyszerre értelmesek és esztétikusak.

Mandala tetoválás ötletek:

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg a barátaiddal is!