queen

Példaképek egy életen át.

Te viselnéd magadon a példaképed emlékét, akár a portréját?

Tegnap sikerült megnézni a filmet moziban, most igyekszem nem a századik kritikát  megírni, de muszáj volt billentyűzetet ragadnom és amíg hatása alatt vagyok leírni pár gondolatot.

 Rögtön az elején megírom, szerintem a film zseniális volt a sok negatív kritika ellenére, amit utólag olvastam róla. Persze igaz, hogy volt benne néhány csúsztatás, talán Freddy negatív oldalát is jobban be lehetett volna mutatni, vagy egy kicsit több drámai pillanatot a zenekar nehezebb napjairól, amit sokan hiányoltak is. Szerintem csak a helyén kell kezelni a filmet és nem egy 100%-ban hiteles életrajzi filmnek elkönyvelni, hanem egy szórakoztató alkotásnak, ami megpróbálja átadni azt az energiát, ami a zenekarból mindig is áradt.

Rögtön a film után feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon van olyan ember a világon, aki nem hallott még a Queenről? De komolyan?! Szerintem ha van is, igen kevesen lehetnek. El kell ismerni, hogy olyan maradandó és akkoriban korszakalkotó dolgot hoztak létre, ami talán egyedülálló a világon. Ezt az energiát pedig a film szerintem teljesen átadta.

A csúcspont kétségtelenül a A Live Aid egy 1985. július 13-án megszervezett monumentális szuperkoncertje volt. Az élő televíziós közvetítésnek hála több mint másfél milliárd ember látta egyenes adásban, így ez a koncert lett az emberiség egyik legnagyobb kollektív eseménye.

A filmben ezeket a jeleneteket látva teljesen bele tudtam magam képzelni, hogy milyen érzés lehetett átélni ezeket a történelmi pillanatokat, persze az ember sajnálja ilyenkor, hogy élőben nem lehetett ott. De legalább ebben a két és fél órában kicsit átadtak a film készítői ebből a hangulatból. No de elég is a filmről ennyi, inkább nézzük a tetoválásokat.

 A zene elképesztően sokat tud adni az embereknek ez kétségtelen, ezért sokan választják egy életen át tartó emléknek a saját bőrükre egyik kedvenc zenekaruk vagy énekesük portréját. Nincs ez másként a Queennél sem, a galériában összegyűjtöttem néhány nagyszerű alkotást, ami az évek során született róluk szerte a világban. 

Azt gondolom, hogy ezekből a tetoválásokból is látszik, hogy mekkora legendává sikerült válnia Freddy Mercurynak, hiszen rengeteg ember életét inspirálta, sokakra volt óriási hatással, nem véletlenül viselik oly sokan örök emlékként egy tetoválás formájában. 

Te el tudnál képzelni a testeden egyik kedvenc zenekarodról vagy énekesedről készült tetoválást? Írd meg kommentben a TattooYou facebook oldalán! 🙂

Ha pedig még nem láttad, nézd meg egy kis kedvcsinálónak a film előzetesét: 

Ha Neked is van néhány egyedi mintád vagy egy érdekes történeted a saját tetoválásodról, amit szívesen megosztanál, írj egy üzenetet Facebookon vagy a design@tattooyou.hu címre. Ha pedig szeretnél még hasonló sztorikat olvasni ne felejts feliratkozni:

Ne maradj le a többiről sem!

Áron tetoválásai

Áron mesélt nekünk tetoválásairól Rövid időn belül lett nagyon sok tetoválásod. Honnan jött ez a tetoválás őrület, minek a hatására kezdted el? Ez az egész tetoválás sztori 2016 júliusában kezdődött. Dolgoztam egy helyen, ahol összeismerkedtem egy sráccal, Csipi...

Mesi története

    mesi neve sokaknak ismerős lehet tetováló körökben, ismerjétek meg a történetét! Szia! Hogy indult nálad ez az egész sztori? Annak idején, mikor gyerek voltam, és még a rágógumis tetkók voltak menők, akkor én egy nyáron teleragasztottam mind két kezemet...

Nagy Gergely

    Ismerjétek meg Gergőt, aki főleg dotwork stílusban bontogatja szárnyait. A pécsiek közül többen ismernek, egyre több emberre kerülnek rá a munkáid. Mit mondanál azoknak, akik még nem találkoztak veled? Nagy Gergely vagyok, 24 éves, Pécsett élek. Jelenleg...

Bőcze Zsolt

A horror téma kedvelőinek kötelező olvasmány jön. Zsolt tehetsége a rajzolásban már gyerekkorában megmutatkozott. Ezt a szenvedélyét vitte tovább és vált belőle tetováló művész, aki manapság Németország neves szalonjában varrja a népet. Mióta tetoválsz? Hogy indultál...

Árral szemben

A héten Ada tetoválásait ismerhetitek meg. Ada nem is tagadja, hogy imád megbotránkoztatni másokat, bátran felvállalja egyedi stílusát. Hát igen, elvégre miről szólna a tetoválás, ha nem önmagunk vállalásáról és stílusunk kifejezéséről? Bemutatkoznál röviden az...

Legfrissebb Tartalmak

Hogyan válassz tetoválót

Hogyan válassz tetoválót

  Tetoválás előtt állsz? Ha a tetoválás még csak a gondolataidban fogalmazódott meg, akkor ez az írás most kimondottan Neked szól. Ha már jó pár minta díszíti a bőröd, akkor sem árt újra elolvasni ezeket a sorokat. Egy kis előzmény… A közelmúltban feltettem egy...

Angyal Luca 2. rész

Angyal Luca 2. rész

"Ez a legrosszabb fajta....kopasz tetovált harcikutyával" Lucát sajnos érték már rossz élmények is a tetoválásai miatt, de szerencsére, ebből van a kevesebb. Megosztott velünk egy kedves történetet is, egy idős úrral, akit nagyon lenyűgöztek a tetoválásai. Szerencsére...

Legújabb cikkek

Hogyan válassz tetoválót

  Tetoválás előtt állsz? Ha a tetoválás még csak a gondolataidban fogalmazódott meg, akkor ez az írás most kimondottan Neked szól. Ha már jó pár minta díszíti a bőröd, akkor sem árt újra elolvasni ezeket a sorokat. Egy kis előzmény… A közelmúltban feltettem egy...

Gamer tetoválások

    Neked mi a kedvenc játékod? El tudnál képzelni egy gamer tetoválást magadon? Mostanában egyre több helyen felbukkan és úgy látom egyre népszerűbb téma a tetoválást viselők körében, szóval gondoltam összegyűjtök egy mozgalmas galériát a témában. Nem...

Happy Halloween

    halloween, a halottak napja, és a mindenszentek... hogy is van ez? Manapság egészen bele lehet zavarodni a fogalmakba, kicsit talán megosztó is a téma, hiszen sokan nem értik Magyarországon miért jelent meg a Halloween és miért ünneplik egyre többen. No...

danny o’connor

  Folyamatosan kutatok az újdonságok után. Most sem volt ez másként. Minden nap igyekszem fejleszteni magam azzal, hogy mások munkáit figyelem. Érdekes, amikor egy művész munkájára valahol véletlenszerűen felfigyelek, onnan tudom, hogy igazán megfogott az alkotásainak...

Szereted a tetoválásokat?

    Szereted a tetoválásokat? Én is. Tudod mit szeretek benne igazán? Azt az elképesztő szabadságot, amit ki lehet vele fejezni. Egy tetoválás bármilyen történetet elmesélhet. Ha szeretnéd lenyűgöző mintákkal fejezheted ki magad a testeden. Ezért szeretek...

Tetováltass felelősséggel

    A döntés a tiéd, de mi jön utána? Vannak akik évekig barátkoznak egy mintával, mielőtt végleg elhatároznák, hogy tetováltatnak. Vannak, akik hirtelen felindulásból bevállalnak egy megtetszett mintát. És persze akadnak olyanok is, akik megfontolták a döntést, csak...

Legfrissebb videók

Hogyan rajzoljunk sárkányt iPad Proval

Hogyan rajzoljunk sárkányt iPad Proval

  Döntöttetek.Ahogy látszik is a sárkány nyerte az összecsapást. Ha véletlen lemaradtál, Facebookon ment a kérdés, hogy sárkány vagy mandala legyen a következő videóban. Szoros volt a verseny, végül a sárkány nyert. Nincs más hátra, mint belefeledkezni kicsit a...

Egy kis festészet szabadon

Egy kis festészet szabadon

Kíváncsi vagy milyen lesz  alkarra tetoválva? Már említettem, hogy nekem nagy kedvenceim a vázlatos, akvarelles minták, így nem meglepő, hogy a folytatásban is egy ilyen tervvel jövök újra. Ráadásul ez a minta azért is izgalmas, mert hamarosan az alkaromon fog...

Oroszlán dotwork tetoválás vázlat

Oroszlán dotwork tetoválás vázlat

Kíváncsi vagy hogyan kelt életre az oroszlán? Amikor leültem rajzolni még én sem igazán láttam magam előtt milyen lesz a végeredmény. Egy kicsit észre is lehet venni a stílusok keveredéséből. Nem is érezem még teljesen késznek, ezért lehet, hogy hamarosan lesz  egy...

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg a barátaiddal is!