Péter tetoválásai

Vagyis nem csak tetoválásai...

ma kicsit merészebb téma következik, korhatáros tartalommal…

Péter elég extrém dolgokat próbál ki a saját testével, amiket Magyarországon csak kevesen vállalnának fel.

Mondhatni Te vagy az egyik legextrémebb fazon nyugat Magyarországon. Hogy csöppentél ebbe a szubkultúrába? Mikor kezdődött ez és miért?
Egészen fiatalon kezdtem ismerkedni ezzel a világgal, nagyjából 14 éves lehettem. A neten találtam rá valahogyan a BMEzine modblog nevű amerikai oldalra, ahol olyan dolgokat láttam, amikről még azt sem tudtam, hogy pontosan micsodák, de mégis magukkal ragadtak és az évek során szépen beleástam magam ebbe a témába.

Az első tetoválásod és testmodod mikor készült? Volt esetleg valami jelentése?
Az első tetoválásomat 18 évesen csináltattam, egy hardcore feliratot a vádlimra, aminek már nyoma sincs, betakarta a feketeség. Nem azért mert megbántam csak egyszerűen már nem tetszett az a betűtípus. A jelentése pont annyi volt, hogy akkoriban főleg olyan zenéket hallgattam. Az első testmódosításom meg már ezelőtt meg volt fültágítás formájában. Azt már egész korán elkezdtem.

Hogy jött a black work stílus? Kifejez nálad valamit, vagy egyszerűen csak tetszik?
Megtetszett másokon és ezért magamra is akartam. Jelentése nincs számomra, egyszerűen csak bejön.

Van olyan testmódosítás, amit esetleg megbántál? Hisz régen a szád alatti rész is tágítva volt.
Nos igazából rátapintottál az egyetlen módosításomra, amit kicsit megbántam. Az ajaktágítóval picit talán túlzásba is estem a méretét illetően, több hétköznapi dolgot is megnehezített pl. az étkezést meg a beszédem is változott tőle. De ami a legnagyobb baj volt az az, hogy egy idő után nagyon lehúzta a fogínyemet, ami meg gyakran begyulladt. Amikor már az egyik alsó metszőfogam is elkezdett mozogni, eldöntöttem, hogy megszabadulok tőle. Akkor már megijedtem. Szerencsére szépen helyre hozták a számat, a fogam is stabilizálódott és bár az ínyem az maradt ugyanolyan, de legalább nincsenek már gyulladások. És azóta újra tudok fütyülni meg rendesen enni.

Felsorolnád nekem a megmaradt testmodokat?
Tetoválásokból viszonylag sok van, ezekre egyesével nem is nagyon térnék ki, de amik úgy igazán fontosak számomra azokat felsorolom. A jobb lábam az ugye szinte teljesen fekete, ez elég jó kis kihívás volt számomra. A bal combomon én magam vagyok, de semmi egoizmus nincs a dologban, pusztán Kuklis Krisztina művésznő csinált rólam egy karikatúrát, én bedobtam az ötletet, hogy feltetováltatom, ő nem hitte el, hogy tényleg így lesz, ezért aztán csak azért is megcsináltattam. A tenyereimben a Modblog egyik logója, illetve az újrahasznosítás logója található, ezeket is nagyon szeretem. Van a halántékomon egy kis minimál sündisznó, ez amolyan kis emlék, mert volt egy Elemér nevű törpesünim. A hátamra meg a karjaimra szinte teljesen egy amolyan blackwork minta lett kitalálva, ennek már több mint a fele elkészült, a hátamon bicikli lánckerekekkel és free feliratokkal. Aztán van még tetoválás a lábfejeimen,
térdemen, fejemen, arcomon, kézfej, intim, stb… de ezeket már annyira nem részletezném. Piercingekből már annyira nincs olyan sok, mint régen. Van a nyelvemben, füleimben, mellemben meg intim. Tágítva van mind a két orrcimpám, a septumom meg az egyik mellbimbóm. A másik mellbimbómat, azt amolyan hirtelen ötletnél vezérelten levágattam és most a polcomon csücsül formalinban úszkálva. Az egyik tragusomat is levágattam, aztán majd valamikor a másik oldalról is lekerül. És még az intim implantátumokba is belekóstoltam. Nagyjából ennyi van egyelőre.

Ért-e emiatt bármiféle megkülönböztetés munkahelyen vagy akár a magánéletedben?

Természetesen, sajnos. Régebben mikor jártam állásinterjúkra, akkor volt, hogy nem is beszélgettek velem, csak megláttak és mondták, hogy köszönjük. Magánéletben is értek atrocitások, párkapcsolati téren is meg simán az utcán is. Volt, aki emiatt nem jött össze velem, volt, aki amiatt szakított, hogy megint újítottam valamit, volt aki a külsőm miatt fenyegetett, hogy megver meg ilyenek. Viszont az utóbbi időben mintha valami kicsit megváltozott volna, pozitív irányba és ez azért elég jó.

Van még a jövőben különleges terved testmoddal kapcsolatban?
A füleimen lehet, hogy módosíttatok majd, de hogy hogyan, az még maradjon a jövő
homályában. Illetve a szemeimen szeretnék még majd kicsit változtatni. Ja a jelenlegi testmodok közül kifelejtettem a szemgolyó tetoválást.

Nos akkor nehogy kimaradjon. 😀 Mesélnél a szemgolyó tetoválásról? Ilyen testmod tényleg elég ritka, és sokan elítélik, meg tetovált emberek is.
Valóban sokan elítélik, mivel ez azért jóval szélsőségesebb dolog, mint egy sima tetoválás. Nem egy fájdalmas dolog, inkább veszélyesnek és izgalmasnak mondanám. Külföldön már volt arra példa, hogy valaki megvakult emiatt, mert aki csinálta nekik az nem figyelt oda eléggé bizonyos dolgokra és ennél azért könnyű hibázni. Maga a folyamat az annyi, hogy nagyon kell koncentrálni egy adott pontra és csak arra nézni, szemhéjat kifeszítik és befecskendezik a festéket. 1-2 ilyen fecskendezés és már bent is van elegendő mennyiségű festék, ami pár nap alatt szépen eloszlik és megfesti a szem fehérjét.

És mennyire fáj?
Semennyire.

Legyen ez a végszó 😀 Köszönöm Peti, hogy válaszoltál a kérdésekre! 🙂

Az interjút készítette: Molnár Mesi

Ha Neked is van néhány egyedi mintád vagy egy érdekes történeted a saját tetoválásodról, amit szívesen megosztanál, írj egy üzenetet Facebookon vagy a design@tattooyou.hu címre. Ha pedig szeretnél még hasonló sztorikat olvasni ne felejts feliratkozni:

Ne maradj le a többiről sem!

Bőcze Zsolt

A horror téma kedvelőinek kötelező olvasmány jön. Zsolt tehetsége a rajzolásban már gyerekkorában megmutatkozott. Ezt a szenvedélyét vitte tovább és vált belőle tetováló művész, aki manapság Németország neves szalonjában varrja a népet. Mióta tetoválsz? Hogy indultál...

Queen – Bohém rapszódia tetoválásban

  Te viselnéd magadon a példaképed emlékét, akár a portréját? Tegnap sikerült megnézni a filmet moziban, most igyekszem nem a századik kritikát  megírni, de muszáj volt billentyűzetet ragadnom és amíg hatása alatt vagyok leírni pár gondolatot.  Rögtön az elején...

A japán tetoválás művészete: az irezumi

  Az irezumi eredete és története Az irezumi a japán tetoválás hagyományos formája, amely gazdag történelemmel és kulturális jelentőséggel bír. A irezumit bonyolult és részletgazdag minták jellemzik, amelyek általában elmesélnek egy történetet, vagy szimbolizálják az...

Viola Tetoválásai

Ismered Violát? Talán találkoztál már vele a képernyőn, most beszélgettünk kicsit: Mikor indult nálad ez, hogy elkezdted tetováltatni magad? Mi inspirált? Egész pici koromban kezdtem el rajongani a tetoválásokért, már akkor eldöntöttem, hogy én tetovált leszek. Sokat...

Yelawolf – Farkas mintához egy kis indián őserő dübörgése

    Ilyen az igazi amerikai életérzés. Nemrég amikor a farkas mintát rajzoltam, éppen Tőle hallgattam szüntelenül számokat. Maga a minta ötlete is onnan jött, hogy a Devil In My Veins című száma ment a háttérben és rögtön beugrott az egyik borítójának a képe....

Legfrissebb Tartalmak

A japán tetoválás művészete: az irezumi

A japán tetoválás művészete: az irezumi

  Az irezumi eredete és története Az irezumi a japán tetoválás hagyományos formája, amely gazdag történelemmel és kulturális jelentőséggel bír. A irezumit bonyolult és részletgazdag minták jellemzik, amelyek általában elmesélnek egy történetet, vagy szimbolizálják az...

Népszerű tetoválás szimbólumok és jelentésük

Népszerű tetoválás szimbólumok és jelentésük

TETOVÁLÁS SZIMBÓLUMOK ÉS JELENTÉSÜK A tetoválás lehetőséget ad a kreatív önkifejezés mellett arra is, hogy különböző szimbólumokkal tegyünk egy-egy mintát még különlegesebbé. Talán nem is gondolnánk, hogy a manapság népszerű tetoválás szimbólumok közül számos mintának...

Legújabb cikkek

A japán tetoválás művészete: az irezumi

  Az irezumi eredete és története Az irezumi a japán tetoválás hagyományos formája, amely gazdag történelemmel és kulturális jelentőséggel bír. A irezumit bonyolult és részletgazdag minták jellemzik, amelyek általában elmesélnek egy történetet, vagy szimbolizálják az...

Népszerű tetoválás szimbólumok és jelentésük

TETOVÁLÁS SZIMBÓLUMOK ÉS JELENTÉSÜK A tetoválás lehetőséget ad a kreatív önkifejezés mellett arra is, hogy különböző szimbólumokkal tegyünk egy-egy mintát még különlegesebbé. Talán nem is gondolnánk, hogy a manapság népszerű tetoválás szimbólumok közül számos mintának...

Hogyan válassz tetoválót

  Tetoválás előtt állsz? Ha a tetoválás még csak a gondolataidban fogalmazódott meg, akkor ez az írás most kimondottan Neked szól. Ha már jó pár minta díszíti a bőröd, akkor sem árt újra elolvasni ezeket a sorokat. Egy kis előzmény… A közelmúltban feltettem egy...

Gamer tetoválások

    Neked mi a kedvenc játékod? El tudnál képzelni egy gamer tetoválást magadon? Mostanában egyre több helyen felbukkan és úgy látom egyre népszerűbb téma a tetoválást viselők körében, szóval gondoltam összegyűjtök egy mozgalmas galériát a témában. Nem...

Queen – Bohém rapszódia tetoválásban

  Te viselnéd magadon a példaképed emlékét, akár a portréját? Tegnap sikerült megnézni a filmet moziban, most igyekszem nem a századik kritikát  megírni, de muszáj volt billentyűzetet ragadnom és amíg hatása alatt vagyok leírni pár gondolatot.  Rögtön az elején...

Happy Halloween

    halloween, a halottak napja, és a mindenszentek... hogy is van ez? Manapság egészen bele lehet zavarodni a fogalmakba, kicsit talán megosztó is a téma, hiszen sokan nem értik Magyarországon miért jelent meg a Halloween és miért ünneplik egyre többen. No...

Legfrissebb videók

Hogyan rajzoljunk sárkányt iPad Proval

Hogyan rajzoljunk sárkányt iPad Proval

  Döntöttetek.Ahogy látszik is a sárkány nyerte az összecsapást. Ha véletlen lemaradtál, Facebookon ment a kérdés, hogy sárkány vagy mandala legyen a következő videóban. Szoros volt a verseny, végül a sárkány nyert. Nincs más hátra, mint belefeledkezni kicsit a...

Egy kis festészet szabadon

Egy kis festészet szabadon

Kíváncsi vagy milyen lesz  alkarra tetoválva? Már említettem, hogy nekem nagy kedvenceim a vázlatos, akvarelles minták, így nem meglepő, hogy a folytatásban is egy ilyen tervvel jövök újra. Ráadásul ez a minta azért is izgalmas, mert hamarosan az alkaromon fog...

Oroszlán dotwork tetoválás vázlat

Oroszlán dotwork tetoválás vázlat

Kíváncsi vagy hogyan kelt életre az oroszlán? Amikor leültem rajzolni még én sem igazán láttam magam előtt milyen lesz a végeredmény. Egy kicsit észre is lehet venni a stílusok keveredéséből. Nem is érezem még teljesen késznek, ezért lehet, hogy hamarosan lesz  egy...

A GEOMETRIKUS ÁLOM: MANDALA TETOVÁLÁS

 

 Egy másik népszerű tetoválási szimbólum a mandala, egy olyan geometrikus minta, amelyet a hinduizmus és a buddhizmus spirituális és rituális szimbólumként használnak. A mandala tetoválások jellemzően az egyensúlyt, a harmóniát és az egységet képviselik, és gyakran használják az egyén és az univerzum közötti kapcsolat ábrázolására. A mandalák bonyolult mintái gyönyörű tetoválásokat tesznek lehetővé, amelyek egyszerre értelmesek és esztétikusak.

Mandala tetoválás ötletek:

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg a barátaiddal is!